A Chiliről minden

A paprika erejének a Scoville skála a tudója

Chili
Csípős
Kapszaicin
Scoville
Szűrés törlése
Chili Hungária Webáruház
Chili Hungária Webáruház
A paprika erejének a Scoville skála a tudója

Szoktad ellenőrizni a megvásárolt paprika erejét a Scoville skálán? Vannak, akik direkt feszegetik a határaikat, és azért bújják annyira ezt a ranglistát, hogy egyre csípősebb fajtákat is kipróbáljanak. Míg mások maradnak a komfortzónájukon belül, és ha rátalálnak egy olyan növényre, ami kellően csípős, tartják azt a határt. Bármelyik csoportba is tartozz, azt azért fontos leszögezni, hogy a Scoville skála egy szubjektív ranglista, eszerint kell kezelni.

Így mérik a csípősséget

 

Hogy melyik paprika hol fog helyet kapni a Scoville skálán, arról egy öt főből álló csoport dönt. Kóstolás közben addig-addig hígítják cukros vízzel a paprika oldatát, míg egyikük sem érzi már csípősnek. Ahányszorosára kellett eddig az eredményig hígítani, annyi lesz az SHU értéke. Lényegében ennyi a Wilbur Scoville kémikus által kidolgozott mérési módszer lényege. S mivel ő volt az első, akit nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a csípős és csípős közt lehetnek különbségek, és ennek bizonyítására egy használható eljárást talált ki, ezért róla nevezték el a Scoville skálát.

 

Az SHU tehát a mértékegység, ami a Scoville Heat Unit rövidítése, és azt tudhatjuk meg belőle, hogy hányszor kellett hígítani a paprika kivonatát. Tehát egy 6000 SHU értékű jalapenót 6000 egységnyi cukros vízzel tudott a kontrollcsoport semlegesíteni.

 

Na, most akkor nézzük, melyik paprika hol áll a Scoville skálán!




Nem minden paprika jut fel ám a Scoville-féle ranglétrára. Mivel azt a célt szolgálja, hogy a chilik eltérő erősségéről valamiféle szám szerinti összehasonlítási alapunk legyen, az édes fajták kimaradnak ebből a játékból. Bennük ugyanis nem található meg a kapszaicin, ami ezt a maró érzést előidézi. Az ő SHU értékük nulla. A legkevésbé erősek a pepperoni, anaheim, poblano és jalapeno-fajták. Nagyjából ide, illetve ezek fölé sorolhatók a csípős magyar paprikák. 

 

Még ennél is morcosabbak a Serrano, Tabasco, Cayenne és Thai chilik, a 10-50 ezer SHU érték már lehet, hogy valakinek sok is a jóból. Viszont azoknak, akik bírják a csípőset, itt kezdődik a játszótér: a Scotch Bonnet, Habanero és Fatali paprikák már meglehetősen erősek. A lista élén szereplő fajtákkal óvatosan kell bánni, apránként ízlelgetni, mert egyik-másik egészen alattomos. Ezek közé sorolható a Chocolate vagy a Red Habanero, a Ghost, a Trinidad Scorpion, a Carolina Reaper vagy a Hot X. A Carolina Reaperről több bejegyzésünk is van a blogon, olvasd el azokat is.

 

Így válassz termékeink közül

 

Most, hogy már nagyjából tudod, hogy melyik chilitől mire számíts, a saját ízléseddel és kíváncsiságoddal pedig vélhetően tisztában vagy, könnyebben fogsz tudni terméket választani a webáruházunkból. Ha a konkrét SHU-értéket nem találod, az összetevőknél mindig feltüntetjük, hogy milyen paprikákat, egyéb fűszereket használtunk egy adott termékhez, így ránézésre el tudod dönteni, hogy neked az még belefér-e a tűréshatárodba.

 

Az Aranyszarvas chili szósz fűszerezése a vadassal megegyező, ezért nem annyira az ereje, mint inkább a pikánssága vesz le a lábadról. Az Alabárdos nevű termékünk is hasonló, ebben a chili mellett a fokhagyma kap nagy hangsúlyt. A BBQ és a Bruti szószok a csípősség mellett füstösek a chipotlénak köszönhetően, pont ideálisak egy egyszerű étkezés nagyszerűvé varázsolásához.

 

Ha bírod a kiképzést, akkor próbáld ki a díjnyertes Spirit of Attila szószunkat, aminek a receptjét nemrég dolgoztuk át, hogy még erősebb legyen. De hasonló tapasztalásokat szerezhetsz a Tüzes Mennykő vagy a Kegyes Halál elnevezésű szószokkal is. 

 

Melyiket kóstolnád meg már most? Vedd fel velünk a kapcsolatot, örömmel állunk a rendelkezésedre!