Úton, az ökológiai szemléletű kertészkedés felé

Ez alatt kétszer sikerült bővíteni kertünket, ma 2.500 m2-en gazdálkodunk, intenzív termesztés technológiával és ami nagyon fontos, monokultúrásan. Mindig, mindenhol paprika van! (és egy kevés paradicsom)

Nem vagyok növénytermesztő szakember és egész életemben más jellegű dolgokkal foglalkoztam, ezért a feladathoz a tudásom, …hogy is mondjam, …átlagember szintű volt, nem is lehetett más. Ezzel akkor is tisztában voltam, de így utólag már látom, a természet és a kiváló adottságú talajom (csernozjom) amíg tudott, segített és jótékonyan megoldotta és áthidalta a „kezdő kertész” hiányosságait.

Szerettem volna egyre több alapanyagot előállítani. Ez volt a fő cél! Meglehetősen sokat olvastam a témában és nem voltam rest beiratkozni egy növényvédelmi tanfolyamra sem, ez is nagyon érdekelt és érdekel ma is.

Ahogyan egyre jobban beleástam magam a növénytermesztés irodalmába, úgy kezdtem elbizonytalanodni olyan különféle kérdésekben, melyre kezdőként azonnal rávágtam volna valami „frankó” választ.

Kezdett megjönni az érzés, hogy a növénytermesztéssel kapcsolatos kérdésekre, „csípőből” nem lehet válaszolni. Ismerni kell a környezetet, az előzményeket és még egy rakás olyan információt, ami így, vagy úgy, de befolyással lehet a problémára! Van egy állapot, amikor már annyi mindent olvastál, tanultál, hogy egyre bizonytalanabb leszel! Próbálod a megszerzett információkat figyelembe venni, még ha egymásnak gyakran ellent is mondanak, egy probléma megoldásánál, de ahelyett, hogy tisztulna a kép, egyre zavarosabbá válik! Volt úgy, hogy kinn a fóliában még amit „A”-nak gondoltam, mire beértem a lakásba, már „B”-nek! Ez egészen addig fajulhat, hogy a saját ültetvényed problémája előtt gyakorlatilag „besokkolsz”! Képtelen vagy döntést hozni, kavarognak az információk a fejedben. Ennek is utána olvastam, nem vagyok ezzel egyedül, „információs paralízisnek” hívják ezt a jelenséget. Ilyenkor hívogatom fel a barátokat, ismerős szakembereket, akik már azzal is segítenek, hogy átbeszéljük a dolgot! Mondjuk Ők értenek is hozzá, én viszont a felszínt kapirgálom még mindig, úgy érzem! Ezúton is hálás köszönet ezért!

Ezen a jelenségen, a termesztési tapasztalat és a türelem segít!

Megtapasztaltam hát, hogy a valódi tudás megszerzéséig vezető út, sokszor fájdalmas!

Az évek múlásával egyre több paprikát takarítottunk be. Eleinte a terület bővítése miatt, később már a maximalizált tőszámnál is tudtuk növelni a termésátlagot, évről, évre. Az utóbbi három évben már egyre csökkenő állománnyal is egyre több paprikát lehetett leszedni és feldolgozni! Ha megengeditek: ez utóbbit tartom a konvenciális termesztési gyakorlatom legnagyobb sikerének!

Teljesen biztos vagyok benne, hogy a művelt terület természetes teljesítőképessége felett sikerült eredményt produkálni! Természetesen számtalan termesztési, növényélettani és növényvédelmi probléma jött szembe, melyre reagálni kellett, vagy egyszerűen magától megoldódott, de mindenképpen értelmezni volt szükséges, hogy többé ez ne történhessen meg!

A tíz év alatt sikerült egy olyan termesztés technológiát kialakítanom, mely a növényeken optimalizálja a bőséges termés kialakulását.

..de minek is köszönhető, hogy évről, évre egyre több termésünk van, azonos területen? Mint fentebb említettem, ez is sok összetevős. Meg lehet duplázni a termésátlagot, kontroll alatt tartott, folyamatos tápanyag utánpótlással, talajerő pótlással. Néha mégis, vagy épp ezért, úgy éreztem, ellustulnak a növényeim! Egyéb technikákra is rájöttünk, amelyek nem kerülnek semmibe, mégis pozitív hatással van az állományra.

Aztán jöttek a talajtömörségi problémák, a gyökérnyaki parásodások, gyökérrothadások. Megoldottuk azt is, ma már nem jellemző tünetek nálunk, de ekkor már éreztem, ez így biztosan nem a legjobb irány, hogy a talajt szinte már csupán egy közegnek tekintem, ami megtámassza a növényt. Nem idegen ez a mai kertészeti technológiákban, hiszen sok zöldség, amit megveszünk, talaj nélküli termesztéssel készül, ne legyünk naivak! A „modern” kertészet már nem is bíbelődik a talajjal, egész más közeget használ, vagy még közeget sem. Ez is egy út.

Ti, akik rendszeresen olvassátok írásaimat, tudjátok, hogy sosem ijedtem meg kipróbálni valami „furcsát” a termesztésben. Igyekeztem innovatívan állni a mezőgazdasághoz. Az utóbbi években már mindegy, hogy szántottunk, talajmaróztunk, kultivátoroztunk és általában…mindent elkövettünk, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk, tavasszal azt tapasztaltuk, hogy semmivel nincs jobb állapotban a talaj, mintha nem csináltunk volna vele semmit! Ellenkezőleg! Rosszabb! Minden évben rosszabb! Egyre több energiát kell befektetnünk, hogy továbbra is jó eredményeket érjünk el!

Ezzel párhuzamosan jönnek szembe velem az interneten elérhető videók, írások a notill, mintill, és egyéb, más talajkímélő technológiákról, amikből visszaköszönnek azok az előzmények, melyeket én is megtapasztaltam, átéltem. Nagyon sok órát, napot töltöttem a számítógép előtt, amikor ezeket néztem, olvastam, jegyzeteltem.

Egyszerűen megérett bennem a gondolat, hogy változtatnom kell! Nem tudom másképp megfogalmazni: megérintett a „felismerés”, hogy a talaj, egy tökéletes ökoszisztéma, amin leginkább csak rontunk, ha durván beavatkozunk!

Olyan módszerre van szükség, ahol lehetővé teszünk valamit a növényeknek és nem uraljuk azokat!

Bennem is van egy természetes félelem, hogy eltérünk a megszokott, mezőgazdaság ipari paradigmáitól valami más, természetesebb termesztés felé! Tudom, hogy nem fog menni elsőre, hogy ez nem egyik napról a másikra fogom megvalósítani, de bizakodó vagyok! Majd a változtatáson is változtatunk!

Az összes fentebb említett technológiának (notill, mintil, bármilyen talajkímélő) az alapja a vetésforgó, ami nálam ugye nincs! Ellenkezőleg: létkérdés, hogy minden évben paprikát termeljek! Ezt még nagyobb kihívásnak tekintem! Vélhetően emiatt nem is tudok egy tökéleteshez közeli állapotot kialakítani majd, de mindenképp természetközelibbé szeretnék válni! Valami hibrid megoldás lesz a rövidtávú cél.

Szeretnék kialakítani egy „Ökológiai szemléletű, kisüzemi termesztéstechnológiát”, ahol a talaj, mint ökoszisztéma van jelen, nem pedig támasztó közeg!

Az első, kezdeti lépéseket már meg is tettem, az idén már nem szántunk. Az ültetvényen termett növényi részeket leaprítottuk, nem vitetem el, mint eddig, megváltozott a titulusa, most már nem zöldhulladék, hanem szervesanyag forrás.

Szerencsémre, a Terragro KFT. támogat ebben a tevékenységemben, a BIOFIL termékcsaládjuk és szaktanácsadásuk rendelkezésemre áll az átállás időszakában. Nagyon köszönöm!

Ástam egy kutatóárkot (szoktam), felmértem a kezdeti állapotot. Nem is olyan tragikus, mint gondoltam! Vannak gilisztáim is, bár nem túl sokan, de reményeim szerint számukat meg tudom többszörözni.

Ehhez is, mint oly sok máshoz úgy állok hozzá, hogy csupán a célt látom, de hogy hogyan fogom azt elérni nem tudom! Mire elérem megismerem ezt is. Sokszor mondják, hogy nem a cél a fontos, hanem az odáig vezető út, hát itt fontos a cél is, mert nincs más lehetőség!

Hosszútávon nincs más út, csak megvédeni a talajunkat, hiszen a növény a talajból építkezik, végeredményben a talajt esszük meg!

Úgy tervezem, évente egyszer, kétszer be fogok számolni, hol tartunk ezen az úton! Ha kíváncsi vagy rá, iratkozz fel blogomra.

Köszönöm, hogy végigolvastad!

Diczkó László

Fotók a szerző tulajdona, minden jog fenntartva!